Az ötlet, hogy boltot kellene nyitnunk, 2008 vége felé fogalmazódott meg bennünk édesanyámmal. Akkoriban ugyanis rengeteget ültem otthon a csúfságos vizsgaidőszak miatt, és két tanulásroham között mindig jól esett azon ábrándozni, hogy mit is csinálnék szívesebben Durkheim szövegeinek olvasásánál. A következő év (sok minden más mellett) a tervezésről szólt, mindent ketten gondoltunk ki, kerestük a megoldásokat, lehetőségeket. A konkrét megvalósításnak 2010 elején láttunk neki, és végül megszámlálhatatlan cipekedéssel, készletezéssel és magányos falfestéssel töltött nap után áprilisban nyitottuk meg a Karmazsint a Ráday utcában. Az árukészlet összeválogatásakor (és azóta is folyamatosan) azt tartottuk szem előtt, hogy minden darabunk egyedi legyen és illeszkedjen saját 'karmazsinos' stílusunkhoz.